Na, indexes cikk másnapján letudva az Öszödik pecsét. Aha. Hát még mindig fényévekre vagyunk a minőségtől?
Azt már régóta nem értem, hogy ha egyszer bebizonyosodott, hogy minimális pénzből, pusztán ötletre, kreativitásra alapozva lehet valami igazán jót csinálni, akkor a nagy magyar turulos nehézség nyomja el Magyarországon a kollektív kortex azon részét, amiből kiugorhatna valami érdekes mozgóképes téren? Ne adj (magyarok) Isten(e), az adott alkotó esetleg több ilyet is előállíthat.
Amikor megismerkedtem a Kálmánchelyi-Stefanovics-Végh trió korai alkotásaival (Óz, a nagy varázsló; Szegény Peti nagymamája), zsenge kulturális ámokfutóként is éreztem, hogy ebben van valami. Minimál megvalósítás, zseniális stílusparódia, és még vicces is. De a kisfilmesek démona ott lebegett, és megátalkodottan huhogta: várd csak ki, ha majd hosszabbat csinálnak...
De a hosszabb, és meglepő módon pénzből készült uristen@menny.hu mást mutatott. Jó volt, jó dramaturgiával, humoros, fiatalos és pesti (és ez utóbbiak nem pejoratívnak szánt jelzők, hanem inkább arra utalnak, hogy nem iszonytrendi és nem rögvalóságos - nem magyarázkodok tovább, "hülye alternatív köcsög").
És azután vissza a pénztelenséghez, Legkisebb film, politikai statementtel súlyosbítva. És még mindig jó, az Eperjes paródia egyenesen zseniális (youtube felhasználók előnyben). De Miki bácsi és a Kapa-Pepe páros szerepeltetésével mintha a démont csalogatta volna a távolból. Arra utalt, hogy barátaink kezdenek mélyebben mászni a kortárs magyar filmművészet teljességébe, ami híres arról, hogy konzekvensen szar (költői túlzás).
És akkor jött a Libiomfi. Pénz. Másfél óra. Démon a maga teljességében. Zseniális alapötlet, nagyon elhúzva, nagyon elrontva. Jajj.
Most pedig újra remény csillant fel. Áldokumentumfilm, fél óra, semmi pénz. Hátha. A tetejébe aktuálpolitika. Hátha végre nem tesznek lakatot a szájukra, jól odamondanak és megint csak önmaguknak kell megfelelni.
De jaj, a démon győzött. Megintcsak zseniális alapötlet, többé-kevésbé egységesen végigvezetve. De barátaink humora úgy tűnik korlátos, néha egyenesen gimnazista (vagy felső tagozatos) szinten működik, fájdalmas ripacskodás. Pedig, pedig. Annyira könnyű lett volna valami kultikusat alkotni (amikor a Toldi kávézójának ÁNTSZ-es vizsgálata miatt a mozi előtt cigiztünk, egy erős kopasz megállt a plakát előtt, hosszan nézte - szívesen másztam volna a fejébe, megtudni, hogy ugyan mit állít elő benne egy ilyen cím).
A démon megfogja a vállamat, tölt még egyet a poharamba és arra iszunk, hogy egyszer talán elköltözhet valahova máshova, mert már ő is unja itt. Fényévek, bazmeg, fényévek.