(Egy kevés rontóc van benne. Majd szólok.)
Két kisgyerekkel a háztartásban egy időre sokmindennek búcsút lehet inteni. Nem teljes a felsorolás, de a szabadidő az egyik, a horrorfilm a másik. Mert ha marad is szabadidő, azt nem közös horrofilm-nézéssel töltjük ki (mi legalábbis). Emiatt a kevés lehetőséget meg kell becsülni, és nem akármit megnézni. Általános iskolában még az összes Stephen Kinget kikölcsönöztük a tékából, a Sat1 és a Pro7 éjszakai vetítéseit is rögzítettem, amikor csak lehetett. Az egyetem alatt pedig a letöltések (és a felsőoktatási sávszélesség) addig nem látott kapukat nyitottak meg.
De a mostani szűkös időkben nem csoda, ha izgalomba hoz "Az év horrorfilmje" kijelentés. Így volt ez 2014-ben a Babadookkal (amit még emlegetni fogok), és így volt a 2015-ös The Witch-csel. Hát, nem mindig jön ez össze.
A történet röviden: 1630, New England, az Angliából az Új Világba áttelepült, mélyen vallásos család(fő) szakít a közösségükkel, és onnan kivonulva, egyedül próbál meg boldogulni. Utána pedig életben maradni. Mert az erdő szélén furcsa dolgok történnek.
Amikor valamit ennyire dicsérnek, akkor felmerülhet, hogy talán én nem veszek észre valamit. Persze, magasan a horrorfilmes átlag felett van a film (pl. messze nem olyan, mint a háztartási horrorfilm, a Dark water, ahol a főhős az idő jelentős részében attól retteg, hogy furcsa színű víz jön a csapból, meg beázik a plafon). De ha már ott van a Babadook, akkor azért ennél jobban kell igyekezni.
Pedig zseniálisan kezdődik a film. Iskolapéldája annak, hogyan kell helyszínt, szereplőket, konfliktust minimalista módon, nagyjából két perc alatt bemutatni. És tényleg, ennyi idő után már ismerjük a főszereplőket, a motívumaikat, személyiségüket, néhol meglepő mélységig. Az ötletes beállításokról nem is beszélve.
A film nyelvezete is tökéletes. Nem hiába hangsúlyozzák ki a végén, hogy eredeti dokumentumok alapján dolgoztak, amit az ember bátran el is hisz. Gördülékeny archaikussággal zajlik minden párbeszéd, a lehető legtermészetesebb módon. Nem is kételkedünk, hogy 1630-ban ez másként mehetett volna.
És a szereplők, akik a nyelv elsajátításán túl egytől egyig kiváló alakítást nyújtanak, a legfiatalabbak pedig egyszerűen tökéletest. Az ikreket játszó kisgyerekek feltehetően a hétköznapokban is ennyire borzongatóak, azonban a fiút, Calebet játszó Harvey Scrimshaw zseniális. Általa válik tapinthatóvá a gyermeklét bizonytalansága, a szüleibe vetett bizalom és a vallásnak való megfelelés közötti őrlődés.
De. Sajnos az első kb. fél óra után elfogynak az ötletek, és onnantól már nagyjából semmi meglepő és félelmetes nem történik. Pedig az elején még a There will be blood nyitójelente is eszembe jut, és kellemesen bizseregni kezdek.
Azután amikor másodszor is megnézhetjük az erdei fákat baljóslatú zene kíséretében, akkor már csak felvonom a szemöldökömet. Tényleg?
Hiába mondják sok helyen, hogy az igaz horror az emberek természetéből fakad. Ehhez a film nem elég ügyes és átgondolt. Nagyon jó problémafelvetések garmadáját önti ránk a film, de a végére a konfliktusok mögül valahogy kifolynak ezek, és az ember már csak azt várja, hogy csinálják végig a kötelező és véres köröket.
RONTÓC KEZDŐDIK
Márpedig egy olyan filmben, ahol az elején kiderül, hogy igenis van boszorkány, ott tényleg erősebbnek kellene lennie az emberi vonalnak.
RONTÓC VÉGE.
A Babadook-ot ha érheti is kritika (de nem tőlem), elvitathatatlan érdeme, hogy a film a legvégéig egyensúlyban van. Talán jót tett neki, hogy egy kisfilmből készült, így már csak díszíteni kellett a fát. A The Witch esetében látszik, hogy megvolt az ötlet, nagy lendülettel neki is láttak, de közben kifogyott a szusz. Láttunk már ilyet.
Ilyen egy jó alap:
Monster - Jennifer Kent from Jennifer Kent on Vimeo.
