Mégis mozog

Ez a film három kívánság teljesítéséről szól. Amerikai akarok lenni. Buddhista akarok lenni (oké, ez ellentmondás). És dokumentumfilmes akarok lenni.
Amerikainak lenni egész biztosan valami megközelíthetetlen állapot. A film egyik síkja, hogy az egyik parttól eljutnak a másikig. És eközben olyan éghajlati változáson mennek keresztül, amit Kínát megközelítve sikerült átélni. Bájos pillanat, amikor Indianaba érve először látnak sárguló faleveleket. Satöbbi. Meg a város és város és város és vidék és vidék közötti különbségek. Miközben felvonultatva ezt a kavalkádot azért végig hangsúlyozzák, hogy mindenütt a kedves emberek. Ja, meg akik önmagukat keresik.
És már ott is vagyunk a buddhizmusnál. Két arc, akik unják az IT-munkájukat, és kezdeni akarnak valamit magukkal. Hát kitalálják, hogy dokumentumfilmesek lesznek, és felveszik, ahogy egy Segway segítségével, 10 mérföldes sebességgel átszelik a kontinensüket. És útközben annyi flow-élményes emberrel találkoznak, hogy már-már azt lehetne hinni, hogy az USA hivatalos vallása a buddhizmus. És mennek. Menetközben kénytelenek felélni a nyugdíj-előtakarékosságukat, de hát a flow... És még a legjobb barátjuk is (konyha)filozófus. A buddhista részből a kedvencem, amikor egy mindenki által ellenjavallott gettó-városba mennek csakazértis. És ugyanúgy elbeszélgetnek a gettófeketékkel, mint bárkivel. Ti ezzel, át a kontinensen? Azta'! Hé, gyere, nézd már. Jé, neked is van ikertestvéred? Satöbbi.
Na meg a dokumentumfilm. Utoljára Kamondi Magyar tarka sorozatában találkoztam ezzel a "bármi téma" megközelítéssel. Vagy ilyen volt régen Fiala, amikor felment valamelyik hídra a felvevőjével, és aki szembejött, azzal elbeszélgetett. És mindenkiben volt egy történet. Hát ez is ilyen.
Ennek a filmnek a fenti három kívánság az alaptétele. Nem akar többet. Megnézed, és azt gondolod, hogy bárcsak neked is lenne bátorságod otthagyni, amiben üldögélsz. Pénz meg úgyis lesz majd valahogy. Nem az a fontos. Respekt.